492 napja, 70 hete és 2 napja zárták be az iskolákat az előző tanévben, és kezdett el terjedni hazánkban a vírus.
2020. augusztusában már láttam, hogy egy olyan tanévet kell végigcsinálnunk, ahol a megszokott iskolán kívüli programok nem lesznek számunkra vállalhatóak. Így az online elérhető foglalkozásokat is átböngésztük valami érdekességet keresve, amit szívesen megismerne a lány. Logiscool egyik kurzusára esett a választásunk. Nem bántuk meg, nagyon jó kedvvel ismerkedett a programozással a legkisebb lányunk. Az idei nyáron pontgyűjtő feladatokat oldhatnak meg a gyerekek, amelyekért pontokat kapnak, és ezekkel részt vehetnek a sorsolásokon. Az első sorsoláson ROCKETBOOK volt a nyeremény, amely egy olyan füzet, amelynek a lapjairól le lehet törölni az írást, így akár örök életű is lehetne. Nagyon szeretett volna a lány egy ilyen füzetet, de remélni sem merte, hogy az 5 szerencsés között lesz majd. Szerencsés volt, és ő kapta az egyik füzetet.
Ha elérhetőbb ára volna, akkor jó alternatíva lenne nagyobbaknak, iskolai füzet helyett is akár. Ehhez az oktatási rendszerünknek is fejlődnie kéne sokat, hogy digitális formában is megfeleljen a füzet egy-egy oldala.
Továbbra is csökken az aktív betegek száma, a csökkenés lassult, de egyelőre nem állt meg. 90 fő alá csökkent a kórházban kezelt betegek száma, és lélegeztetőgépes kezelésre is csak 10 személy szorult pénteken.
A heti összesített adatoknál is látszik, hogy egyre kevesebb beteget regisztráltak hetekig, de ezen a héten enyhe emelkedés látszik. Remélem, hogy nem fordul meg az eddigi kedvező tendencia.
A 23. heti adatok tört-heti adatokat tartalmaznak, mert csak 5 napnyi adat állt rendelkezésemre. A hétfőn közölt adatok az aktuális heti adatokhoz lettek hozzáadva. Annyira kaotikus a tesztelések napi száma, hogy inkább a heti tesztek alapján viszem grafikonra a pozitív tesztek arányát. A WHO útmutatása szerint akkor van kézben tartva egy járvány, ha 5 százalék alatt van a pozitív tesztek aránya. Magyarországon ez az arányszám szerencsére hetek óta alatta van. Sajnos, a pozitív tesztek arányában látszik emelkedés, még nem jelentős, de érdemes figyelni rá.
A KSH által közölt, heti összesített halálozási adatok mellé tettem a COVID-19-es halálozások számát egy grafikonon. A heti halálozások száma újra a sok évi átlag közelében van. A KSH adatközlés kb. négy héttel van elmaradva, de néhány hétig visszamenőleg is módosítanak az adatokon, így a grafikon még változhat. Újra a sok éves átlag környékén van a heti elhunytak száma.
Az Európai Unión keresztül hazánkba a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináiból érkezik szállítmány. A magyar kormány ezek mellett az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinát engedélyeztette.
Az utóbbi hetekben már nincs oltási sorrend, egyénileg lehet oltásra időpontot foglalni.
A vakcinából annyi van az országban, hogy mindenki megkaphatja azt. Legalábbis azok, aki kérik és nem merül fel náluk oltást kizáró tényező. Már hazánkban is engedélyezték a 12-15 éves gyermekek részére az oltást, így a szülők által már őket is regisztrálhatják a védőoltásra.
2021. július 16-ig 5.559.178 fő kapott oltást hazánkban, és közülük 5.268.814 fő megkapta a második oltását is. Július 2-től a szomszédos országok határ menti településeiről is át lehet jönni Magyarországra oltásért, de a napi adatközlés nem tér ki rá, hány személy kap így oltást Magyarországon.
Nagyon sokan kapták úgy meg az oltást, hogy nem alakult ki bennük megfelelő védettség. Nyilvános, országos felmérés nem készült az oltások hatékonyságáról. Budapesten a 60 évnél idősebbeknek korlátozott számban lehetőségük volt regisztrálni egy ingyenes védettségi vizsgálatra. Ebből a felmérésből megtudhattuk, hogy a Sinopharm vakcinával oltottak jelentős részénél nem mutatható ki megfelelő védettség.
A hét legfontosabb híre, hogy a védettséggel nem rendelkező oltottaknak augusztus 1. után lehetőségük lesz egy harmadik oltásra.
A 12 éven aluli gyerekek részére még mindig nincs engedélyezett oltás, emiatt az eddig is használt védekezésre még sokáig nagy szükség lesz.
Egy biztos, ha továbbra is betartjuk Kemenesi Gábor virológus ajánlásait, amit még tavaly tavasszal tett, akkor védhetjük magunkat és környezetünket. Ezekkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy lassabban terjedjen a vírus, és győzze az egészségügy a rohamot.
„Béna, de hatékony fegyvereink vannak a vírus elleni küzdelemben, úgy mint a maszkviselés és a kézmosás, ám egyelőre csak ezek vannak. Használjuk őket!”
- Kerülje a szükségtelen közösségbe járást, a csoportosulást!
- Az alkalmak számát és az időtartamot is csökkentsük a közösségbe járás (pl. bevásárlás) tekintetében!
- Maszk, távolság, kézmosás!
- Követni és túl is teljesíteni minden járványügyi intézkedést!