85. hét

597 napja, 85 hete és 2 napja zárták be az iskolákat a 2019/2020-as tanévben, és kezdett el terjedni hazánkban a vírus.
20 hónapja éljük fura és szokatlan életünket, sok új szabállyal.
A héten végre kötelezővé tették a tömegközlekedésen a maszk viselését, de zárt helyeken még mindig saját döntésre bízzák, hogy viseljük-e.

Október 31., Halloween napja lassan megszokott ünnep lesz hazánkban is Mindenszentek és Halottak napja előtt. Nálunk elkészültek a kicsit vidám, kicsit félelmetes, kicsit játékos lámpásaink. Szeretünk tököt faragni, jó bíbelődni velük.

A COVID-19 negyedik hulláma egyre inkább meglátszik a grafikonokon. Egyre többen vannak kórházban és lélegeztetőgépen. A naponta jelentett elhunytak száma is jelentősen emelkedik.

A heti összesített adatoknál látszik, hogy ezen a héten jelentősen emelkedett az újonnan regisztrált betegek száma. Magyarországon a 43. héten majdnem kétszer annyi beteget regisztráltak mint a 42. héten.

Annyira kaotikus a tesztelések napi száma, hogy inkább a heti tesztek alapján viszem grafikonra a pozitív tesztek arányát. A WHO útmutatása szerint akkor van kézben tartva egy járvány, ha 5 százalék (piros vonal) alatt van a pozitív tesztek aránya. Magyarországon a pozitív tesztek arányában továbbra is meredek növekedés látszik, már közel 15 százalékos.

A KSH által közölt, heti összesített halálozási adatok mellé tettem a COVID-19-es halálozások számát egy grafikonon. A heti halálozások száma a sok évi átlag közelében van. A KSH adatközlés kb. négy héttel van elmaradva, de néhány hétig visszamenőleg is módosítanak az adatokon, így a grafikon még változhat.

Eltelt egy újabb hónap, októberben majdnem négyszer annyi új beteget regisztráltak, mint szeptemberben.

Az aktív betegek száma a hó utolsó napján kevesebb, mint a hónapban újonnan regisztrált betegek száma, ez jó hír, nagyon sok hónapon keresztül ez nem így volt.

Az Európai Unión keresztül hazánkba a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen vakcináiból érkezik szállítmány. A magyar kormány ezek mellett az orosz Szputnyik V és a kínai Sinopharm vakcinát engedélyeztette.

Az utóbbi hónapokban már nincs oltási sorrend, egyénileg lehet oltásra időpontot foglalni. Hazánkban 12 éves kortól kérhető az oltás. A 12-18 éves gyermekeket Pfizer és a Moderna vakcinával oltják.

Lehetőség van harmadik oltásra időpontot foglalni azoknak, akiknek szükséges, de még elég kaotikus a rendszer. Én jónak tartanám, ha a társadalombiztosítás terhére ellenanyag-szint mérés is történne a harmadik oltás beadása előtt.

2021. október 29-ig 5.950.259 fő kapott oltást hazánkban, és közülük 5.731.651 fő már megkapta a második oltását is. Nagyon kevesen élnek az oltás lehetőségével a még oltatlanok közül.

Július 2-től a szomszédos országok határmenti településeiről is át lehet jönni Magyarországra oltásért, de a napi adatközlés nem tér ki rá, hány fő kap így oltást Magyarországon.

Készítettem egy grafikont az oltást felvevők számáról havonta, amelyen jól látszik hogy júniusban jelentősen visszaesett az első oltást felvevők száma. Augusztus óta lehet kérni a harmadik oltást, amellyel elég sokan élnek.

A 12 éven aluli gyerekek részére még mindig nincs engedélyezett oltás, emiatt az eddig is használt védekezésre még sokáig nagy szükség lesz.

Egy biztos, ha továbbra is betartjuk Kemenesi Gábor virológus ajánlásait, amit még 2020. tavasszal tett, akkor védhetjük magunkat és környezetünket. Ezekkel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy lassabban terjedjen a vírus, és győzze az egészségügy a rohamot.

„Béna, de hatékony fegyvereink vannak a vírus elleni küzdelemben, úgy mint a maszkviselés és a kézmosás, ám egyelőre csak ezek vannak. Használjuk őket!”

  • Kerülje a szükségtelen közösségbe járást, a csoportosulást!
  • Az alkalmak számát és az időtartamot is csökkentsük a közösségbe járás (pl. bevásárlás) tekintetében!
  • Maszk, távolság, kézmosás!
  • Követni és túl is teljesíteni minden járványügyi intézkedést!